1. - Kétségek között

Lassan kortyoltam bele a kávémba, miközben a mai este kimenetelén gondolkodtam. Ha a terv beválik, akkor nincs menekvés, és belekevertem magam a szituációba, amiből magamat ismerve, biztosan nem tudok majd kihátrálni.
Rossz szokásom, hogy amikor már csak egy vékony szálat kellene elvágnom, hogy befejezhessem a dolgom, a legrosszabb lépést teszem meg. Bár mindezek ellenére remélem, hogy annyi év tapasztalat után nem leszek olyan kegyetlen magammal, hogy a szakadékba is teljes meggyőződéssel ugrok bele.
Miután a bögrém kiürült, elöblítettem, majd kimentem a házból, elszívni egy szál cigit. A legtöbb ember szinte azonnal elkapja a fejét, amint meglátja, hogy London legelismertebb pszichológusa, éppen káros szenvedélyének hódol. Rossz példa vagyok, tudom, de mégis, ha saját magamat nem is, a többi ember gondját elég könnyen megértem szerencsére. És az, hogy mások élete jobb legyen, számomra fontosabb, minthogy a saját lelki világom egyben van-e, nem az, hogy alapkövetelmény nálam, de jó, hogy ezt én így fogom fel. Mármint csak a betegeimnek jó, nekem, és a környezetemnek nem.
 * * *
Egész egyszerűen ki tudtam deríteni, hogy ma éppen melyik szórakozóhelyen issza le magát a földig, szóval lényegében ki van pipálva a terv azon része, amit nem a helyzet alakít majd ki.
 - Phoebe, itt vagy? - zökkentett ki a gondolataim közül Hailey.
 - Persze, persze. - bólintottam bíztatás képpen a velem szemben ülő lányra, akiben a legjobb barátnőmet véltem felfedezni még anno.
 - Hol jársz a gondolataidban? Akarom én ezt egyáltalán tudni? - ráncolta a homlokát, miközben én harsányan felnevettem.
 - Nem akarod. - kuncogtam még mindig.
 - Biztos? - kért megerősítést, amire én bólintottam egyet, majd az órára pillantottam.
 - Na, akkor majd holnap találkozunk. - öleltem át, majd egy-egy szia elmormolása után elváltak az útjaink.
 * * *
Otthon még gyorsan átöltöztem egy, a szokásosnál kicsit kivágottabb, és parti képes ruhába, mert mégsem mehetek ingben, vagy blézerben egy szórakozóhelyre.
Kis smink, majd áldásomat adtam a kinézetemre, úgyhogy a telefonomért nyúltam, hogy taxit hívjak. Ha ilyen helyekre megyek, megjegyzem, nem túl gyakran, akkor ezt a megoldást választom, mert ez a legkézenfekvőbb.
Pár perc múlva meg is érkezett az autó, ami talán a legrosszabb döntésemhez fog vezetni.
Az eső halkan kopogott a szélvédőn, miközben én az utcai lámpák fényétől igencsak megfosztott út mentét kémleltem.
 Amikor odaértem, kifizettem a taxit, és kiszálltam a járműből.
Egyből megcsapott a pia, és cigi szaga.
Nagyon jó, meg fogok fulladni odabent.
A vészjelzőm idegesítő csengését, miszerint nem kéne bemennem oda, mert bármi megtörténhet, figyelmen kívül hagytam.
Teljesítem a kérést, és beszélek Louis-val.
Egy halk sóhaj elnyomása után beléptem a neonfényekben játszó helyiségbe, ahol biztos, hogy több mint 100 ember volt.
A bárhoz léptem, majd egy koktéllal megalapoztam az estémet. Nem is szándékoztam sokkal többet inni, mert még ha magamban megbízok, a többi, erősen illuminált állapotban lévő emberben nem.
Már legalább két órája ültem a helyiség egyik sarkában lévő boxban, egy régi ismerősömmel, akivel legalább a gimnázium óta nem találkoztam.
Tudom, hogy én most is dolgozok, és nem kéne, hogy eltereljék a figyelmem, mert bármelyik pillanatban megjelenhet Louis.
Bármelyik pillanatban. - ismételtem magamban, miközben a tekintetem az üvegajtóra tapadt, és az azon keresztül a helységbe belépő emberekre.
A folyamatos bámulás, meghozta az eredményét, de nem teljesen úgy, ahogy azt én gondoltam.
 - Phoebe, figyelsz te rám? Vársz valakire? - szegezte nekem a kérdést Sierra, akivel már több órája 'beszélgetek'.
 - Konkrétan megfigyelek valakit. - sóhajtottam egyet gondterhelten, mire egy elfojtott nevetést hallottam partnerem felől.
 - Nemár. - forgatta meg a szemét. - Ki a szerencsés?
 - Titkos infó. - mosolyodtam el. - És nem mondanám szerencsésnek. - gondolkoztam el, mert ha annyira jó sorsa lenne, nem nekem kéne megfigyelnem, munkaügyben.
 - Egyre jobban érdekel ki az. - kacsintott rám, miközben az ajtó, és az arcom között cikázott a tekintete, hátha leolvashat valamit róla, és megláthatja a keresett személyt.
 - Munkaügy. - biccentettem egyet, mondván, ezzel le is zártam a témát.
 - Senki sem tud róla? - kérdezősködött tovább.
 - Nem. - ráztam meg a fejem, megadva magam neki. - Miért akarod ennyire tudni?
 - Mert szerintem tudom ki az. - mosolyodott el cinkosul. - Louis Tomlinson? - mondta ki a nevét, mire az ajtó felé kaptam a tekintetem, ahol megjelent ő.
Teljes életnagyságban.
 - Eltaláltam? - mosolyodott el, majd visszapillantott a fiúra.
 - Igen. - fújtam ki a levegőt, majd ajkaim közé fogtam egy szál cigit, és meggyújtottam.
 - Mit fogsz vele csinálni?
 - Egyelőre csak megfigyelem, és próbálom nem teljesen beleásni magam az életébe.
 - Miért is? - szegezte nekem a teljesen jogos kérdést.
 - Titok. Még. - biccentettem felé, de Louisról még mindig nem vettem le a szemem.
Mint egy varázsütésre, Louis megfordult.
A tekintetem egy másodperc töredéke alatt elkaptam róla, majd Sierra helyzetjelentését hallottam.
 - Téged néz.